SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ők a gyönyörű egypetéjű hármasikrek: 200 millió szülésből csak egy olyan, mint az övék

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-05-22
A pár a 12. heti ultrahangon szembesült azzal, hogy egypetéjű hármasikreket várnak. Nagyon szerencsésnek érzik magukat, hiszen most már öt kislányt nevelhetnek: idősebb gyermekeik 4 és 10 évesek.
Ők a gyönyörű egypetéjű hármasikrek: 200 millió szülésből csak egy olyan, mint az övék

/Kiemelt képünk illusztráció/

A 12. heti ultrahangon derült ki, hogy egypetéjű hármasikreket várnak

A 27 éves Jenni és párja, a 26 éves James Casper úgy tudták, hogy egypetéjű ikreket várnak. A 12. heti ultrahangon azonban azzal szembesültek, hogy nem kettő, hanem három baba fog érkezni hozzájuk, akik ráadásul egypetéjű ikrek. Ennek az esélye nagyon kicsi, 200 millióból csak egyszer fordul elő - írta meg a Blikk.

A büszke apa azt mondta, sokat viccelődtek azzal, hogy mi lenne, ha hármas ikreik születnének - arra azonban nem számítottak, hogy ez valóra is válik majd.

A kisbabák a Harper-Gwen, a Marvella és az Evalynn nevet kapták, és kilenc héttel korábban, március 31-én születtek meg – írja a Daily Mail.

A párnak így már öt gyermeke van, és mindegyikük kislány: a nővérek 4 és 10 évesek. 

Az ikrek 1,27, 1,39 és 1,36 kilóval születtek, mindannyian egészségesek.
 


 

"Mondtam is Jenninek, lottózzon. Ha ekkora szerencsénk van, annak folytatódnia kell"

"Most már itthon vagyunk, berendezkedtünk, de ez egy kicsit szürreális" - mondta el az édesapa, aki kezdetben nem tudta, hogyan fognak megbirkózni ezzel a helyzettel.

Hozzátette, hogy a kicsik teljesen egyformák, ezért miután hazavitték őket, rajtuk hagyták a karszalagot két napig, hogy meg tudják őket különböztetni. 

Nem tudják, miért ilyen szerencsések, ugyanis egyikük családjában sem voltak ikrek korábban. 

"Mondtam is Jenninek, lottózzon. Ha ekkora szerencsénk van, annak folytatódnia kell. Nem is lehetnék boldogabb" - árulta el az édesapa. 

A babák fotóit IDE KATTINTVA lehet megnézni.

Indexkép: Depositphotos.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja