SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A túl sok cukor fogyasztása növeli a szívroham kockázatát

Családinet [cikkei] - 2014-02-05
Több mint háromszorosára nő a szív- és érrendszeri zavarok okozta halálozás veszélye azoknál, akik napi kalóriabevitelük egynegyedét hozzáadott cukorból fedezik - derült ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.
A túl sok cukor fogyasztása növeli a szívroham kockázatát

Jelentős összefüggés van a cukorfogyasztás és a szívbetegségekkel kapcsolatban
   
A JAMA Internal Medicine című tudományos lapban megjelent tanulmányban több tízezer amerikai cukorfogyasztását, valamint a szívbetegségekkel kapcsolatos halálozások adatait vetették össze a szakemberek, és azt látták, jelentős összefüggés mutatható ki köztük - tudósított a BBC hírportálja.
    
A cukor hízást okozhat, a túlsúly pedig a növeli a szívbetegségek esélyét, és ezzel a kockázattal az embereknek tisztában kell lenniük - figyelmeztettek a kutatók.

A WHO ajánlása cukorfogyasztásra

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai szerint a hozzáadott cukor nem lehet több a napi kalóriabevitel tíz százalékánál, ez férfiaknál nagyjából 70, nőknél 50 gramm.
 
Az amerikaiaknál és a briteknél túl sok a cukorfogyasztás

Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában a felnőttek és a gyermekek többsége túl sok cukrot fogyaszt, a káros mennyiséget nagyrészt keksz, torta, csokoládé és más édességek, illetve szénsavas üdítők és gyümölcsitalok formájában veszi magához.

Magas cukortartalmú ételek    

Azok számítanak magas cukortartalmú ételnek, melyek száz grammja 22,5 grammnál több cukrot tartalmaz, ezt a csomagoláson el lehet olvasni.
   
Új élelmiszerek fejlesztésére van szükség

"Évek óta ismerjük a telített zsírok túlzott fogyasztásának veszélyeit. A megfigyelés eredményeként az élelmiszeripar az egészségtelen zsírok jó részét cukrokkal helyettesítette sokféle termékben. Most olyan élelmiszerek fejlesztésére van szükség, amelyek nemcsak a telített zsírokból, hanem a finomított, hozzáadott cukorból is keveset tartalmaznak" - fűzte hozzá Naveed Sattar, a Brit Szív Alapítvány (BHF) szakértője.

http://www.bbc.co.uk/news/health-26020017

Forrás: MTI
Fotó: Vichaya Kiatying-Angsulee - FreeDigitalPhotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja